Jogszabályok gyakorlati alkalmazása  
A kulcsszéf aktiválása
Csepregi Csaba
Küldés e-mailben Nyomtatható változat 
 

A kulcsszéf kiépítés befejezését követően kerül sor az üzembe helyezésre, vagy más néven aktiválásra. (mindkét kifejezés szemlélteti, hogy miről van szó, a továbbiakban az utóbbit használnám)

A már működő épületben, létesítményben önként elhelyezett kulcsszéf esetében csak az üzemeltetőn múlik, hogy mikor kerülhet sor az aktiválásra.

Az építési engedélyezés során a jogszabály, vagy a tűzvédelmi szakhatóság állásfoglalása alapján létesített kulcsszéf készrejelentésére, az eszköz kipróbálására és a kulcs(ok) elhelyezésére a használatbavételi engedély, pontosabban az ehhez kiadott tűzvédelmi szakhatósági állásfoglalás kiadása előtt szükséges sort keríteni.

Ezt mindenképpen időben kell jelezni a tűzoltóságnak, mert a széfkulcsok a beavatkozó egységeknél vannak készenlétbe helyezve, így az eljárást alaposan meg kell szervezni. Érdemes arra gondolni, hogy a területileg illetékes tűzvédelmi szakhatóság nem feltétlenül azonos a (kulcsszéffel rendelkező) elsődleges működési terület tűzoltóságával.

A végső aktust természetesen meg kell, hogy előzze a tűzjelző berendezés üzembe helyezése és (jogszabályban meghatározott esetben) használatbavétele.

Az aktiválás menete

Az aktiválás előtt meg kell győződni arról, hogy a tűzjelző berendezés üzemképes-e, és a kulcsszéf az előzetesen meghatározottak szerinti elhelyezéssel és jelöléssel készült-e el?

A rendszer összekapcsolásának ellenőrzése után a telepítő és megbízója, továbbá a tűzoltóság képviselője jelenlétében az eljáró tűzoltó átveszi az objektum kulcsát vagy kulcsait, ellenőrzi a megfelelő ajtók nyithatóságát, és bezárja a kulcsszéfet. (Amennyiben több kulcs kerül a széfbe, ellenőrizni kell a színjelölések helyességét.)

A zárást követően a telepítő vagy az ügyfél képviselője nyitást elrendelő jelet ad, majd a kulcsszéf nyitási próbáját követően be kell zárni a kulcsszéfet.

A kulcsok elhelyezéséről, a nyitási próba eredményéről és visszazárásról szóló jegyzőkönyvet itt lehet letölteni.

Lap teteje Ugrás az oldal tetejére

 Vélemények a cikkről

Név:
Vélemény:
 (#1) 2016.06.24.

Kapcsolódó cikkek
Archívum
   
Hírlevél

Feliratkozás
Leiratkozás
Kezdőlap